augusztus 16, 2017

Jegyzet: Egészség - az új betegség

szerda, augusztus 16, 2017 2 Comments
Elöljáróban annyit mondanák, hogy ezt a cikket újságírás órára kellett írni. Valamiért ez foglalkoztatott, de tanárnő szerint még így sem elég cinikus és beszólogató. Akárhogy is, gondoltam megosztom itt is, mert igen érdekes téma.

A minap érdekes beszélgetés fültanúja voltam pár srác között a fitneszről és az egészséges életmódról. A vicces az, hogy amit hallottam egyáltalán nem hangzott egészségesnek.
Mindig van egy adott irányvonal, egy trend, ami megmondja merre is kell menni, hogy sikeres, boldog stb. legyél. Az utóbbi évek egyik legnagyobb divatja az egészséges életmód. Diétázunk, kondizunk, és persze erről szelfit is lövünk, mert ha nem rakjuk fel facebookra meg sem történt.
Ha körbenézek, azt látom, hogy normavesztettség van, az emberek elvesztették a hőseiket, ideáljaikat, és egy olyan világot élünk, ahol semmi sem biztos és például bármikor elveszthetjük a munkahelyünket, vagy a párunk elhagyhat egy jobb miatt, hiszen Tinderen olyan sok a vonzó jelentkező. Így érthető, ha sokan keresik azt a kis szegletét az életüknek, amit még kontroll alatt tudnak tartani. És ezt a kontrollt a kalóriák és felülések számlálásában találják meg.
Az instagramot is ellepték a kigyúrt testek, motiváló idézetek, vegán ételek, és manapság már a falvakban is előbb építenek konditermet, mint mozit, vagy könyvtárat. Csakhogy a futópad, és a biobolt árnyékában kialakulóban van egy új iparág, a fitness porokkal, cuki dresszekkel, ami csak arra fekszik rá, hogy az újonnan jött igényeket kielégítse, és még tovább fokozza. Hiszen még mindig fogyasztói társadalomban élünk, ahol a gazdaság érdeke, hogy minél többet vásároljunk. Legyen az pulcsi, játékkonzol, vagy a legfelkapottabb fehérjeporok, amikre kérdés, hogy van-e egyáltalán szükségünk, de ha a Berki vagy Hosszú Katinka azt mondja, akkor biztosan.
A fentebb említett fiatal srácok könnyedén elmerülnek a különböző szteroidok világában, mert türelmetlenek, nehogy már ők lemaradjanak, és ne tudjanak felvágni az izmokkal az instán, meg hát persze a csajoknak is ez jön be. Legalábbis ők ezt gondolják. Kell az a sikerérzés, hogy már fekve kinyomok százat, de azon nem gondolkodnak el korunk identitását vesztett pasija, hogy miért csak ebben találnak örömöt, és sikerélményt.



augusztus 10, 2017

Első körutazásom tapasztalatai - párizsi élménybeszámoló II.

csütörtök, augusztus 10, 2017 0 Comments
Párizs drága. Nagyon. Csak, hogy egy példát említsek az Eiffel torony lábánál egy 3 decis mentes víz majd 900 forint volt. És nem számít, megveszed, mert megdöglesz a melegtől. Persze ott a mértékek is mások. Amit viszont nem tudtam és kellemes meglepetésként ért az az, hogy 26 év alattiaknak rengeteg helyre nem kell belépőt fizetniük, vagy csak úgynevezett ingyenes, "nullás" jegyet kell kikérni. Az idősebbeknek múzeumi bérletük volt, ami szintén nagy segítség, hiszen nem, vagy csak rövid ideig kell sorban állni. Ezzel rengeteg időt lehet spórolni. Valamiféle perverz örömérzettel tölti el az embert, ahogy beelőzi a többszörösen kígyózó végtelen sort.
Amiben főleg kínaiak állnak. Ugyanis rengeteg az ázsiai, akikkel annyira nem pozitívak voltak az élményeim. Az egy dolog, hogy mindenkinél ott a szelfibot és magukat fotózzák. Ezt csinálja mindenféle nemzetség. Inkább az zavart, hogy tolakodnak, beelőznek, erőszakosan szinte már rád törnek a mosdóban. Persze nem szeretnék általánosítani, biztos nem mindegyikük ilyen. Ami pedig a szelfizést illeti, sosem fogom megérteni, hogy miért jó az, ha nem valaki mással fotóztatom le magam, hanem csak az arcom látszik, maga a látnivaló pedig egyáltalán nem. Belefér ez is a turistáskodásba, de azért néha jól esett lerakni a kamerát, és nem csak a keresőn keresztül nézni a helyszínt.
Ahogy már említettem a tempónk feszített volt. Olyannyira, hogy enni is sokszor csak délután 2-3 óra után jutott egy kis idő. Ez az én eléggé bebetonozott bioritmusomat kicsit felborította, volt is, hogy fájt a gyomrom, de a kapott élményekért ez bőven megérte. Ahogy az is, hogy nem valószínű, hogy egészséges alapanyagokból készült az a croissant, pizza vagy toast kenyér, amit ettünk. Elterveztem, továbbá hogy ha már Párizs, divatos ruhákat fogok viselni, de egy idő után a sok talpalás miatt muszáj volt kényelmes ruhát és sportcipőt viselni.
Már említettem a két rinyát. Nos azért neveztem így őket, mert az élő fába is belekötöttek. Annyira érezhető volt rajtuk, hogy vénlányok, hogy az hihetetlen. Megkeseredetten néztek mindenre, semmi sem volt jó nekik, és ezzel egy ilyen csodás utazást teljesen elszúrtak maguknak. Igazából sajnáltam őket. Biztos nem olvasták még Hamvastól a Kierkegaard Szicíliában című művet, ami konkrétan róluk szólt. Hogy milyen tökéletesen tudják az emberek elrontani nyaralásukat, azzal, hogy a személyes kis tükrük csak a rosszat sugározza illetve veszi észre. 
Mindenkinek volt úgynevezett audio guide-ja, ami nagyobb múzeumokból már többeknek ismerős lehet. Enélkül gyakorlatilag semmit sem hallottunk volna, olyan nagy volt a hangzavar a városban, ahogy már említettem. De ugyanez volt a helyzet például a Louvre-ban is.

Montmarte negyed, avagy a képeslapszerű Párizs

A körutazás előttig nem tudtam, hogy létezik kifejezetten tranzit szállás, sőt étterem. Itt ugyanis a busz éjszakára megállt, egy, az autópálya közeli szálláson, és ez sokat számított. Hihetetlenül jól esett lemosni az út porát, és éjszaka aludni. Én ugyanis azt buszon egyáltalán nem tudok, és azért egy idő után már a legkomfortosabb busz is kényelmetlen. Így olyan szállásokon voltunk, amikben az emberek az út során egy éjszakára megpihentek, de teljesen olyan volt, mint egy jómódú motel vagy hotel. Enni pedig többször egy olyan kvázi futószalag szerű éttermecskében ettünk, ahova kifejezetten turistacsoportok tértek be, két látnivaló között. Ennek a gyorsaság mellett, az ár is nagy előnye volt. Volt vagy 8-10 menü, mindig abból lehet választani. 
Nos második körben ennyit, hamarosan jövök a harmadik párizsi bejegyzéssel, ami már a konkrét látnivalókról és élményekről fog szólni. 

augusztus 02, 2017

I think it's time to practice what I preach Exorcise the demons inside me

szerda, augusztus 02, 2017 0 Comments
"Holding on to wasted time
Gotta learn to let go in life"

Pont mikor érzelmi kavarodásaimat blogbejegyzés formájába készültem önteni, szembejött velem Kesha új száma, ami aktuálisabb nem is lehetne számomra. A görögországi nyaralás után bepörögtek az események. Alapjában véve ez életem legeseménydúsabb éve, de hogy mit is jelent a diploma utáni élet csak ekkor kezdtem megtapasztalni. És nem volt könnyű. 
Először is még májusban jelentkeztem doktori képzésre. Az ember onnan tudhatja, hogy jó döntést hozott, hogy utána egyszeriben letisztul minden. Megnyugvás cseppjei oltalmazták addig egész félév során ideges lelkemet. Végre kitaláltam magamnak valamit, volt tervem. 
Aztán elmentem a felvételire, ami felért egy arculcsapással. Felkészítettek előre, hogy kemény lesz, de arra gondoltam, legalább a kutatási tervemet meghallgatják. Hát nem így lett. Az arcukra volt írva egy hatalmas nem, és a lenézés, hogy mit akar ez itt. A saját hallgatóikat persze bájcsevegve, kedvesen fogadták. Nem is lett volna ezzel semmi baj, csak közölhették volna előre, hogy ne fizesd be az eljárás díját, ne utazz fel ezért vidékre, mert már le van zsírozva az egész. 
Én ezt a történetet abban a minutumban el is engedtem, egyedül apukám jött a rendíthetetlen optimizmusával, hogy de várjuk ki a végét, nem biztos stb. Én viszont csak azt akartam, hogy hallgasson, mert én voltam benn, és olyan biztosan éreztem a visszautasítást mint még soha életemben. Ám ezt még könnyen vettem, keresgettem állásokat, a realitást mindvégig szem előtt tartva, hogy vagy 95% esély van rá, hogy nem fognak még csak vissza sem jelezni. 
Egy helyről, már csak a nagy számok törvénye alapján is, végül behívtak állásinterjúra. Tudom, hogy ez önmagában nem jelent semmit, de ott olyan pozitívan fogadtak, és az egész beszélgetés azt sugallta, hogy ez meglehet. Állandóan mondogattuk szüleimmel, hogy ne éljük bele magunkat, de apukám már albérletet nézett, anya meg fizetést számolt. Épp ezért esett rosszul, mikor újfent visszautasítással találtam szembe magam. 
Hiába voltam tisztában olyan tényekkel, hogy még csak egy hónapja vagyok álláskereső, és olyan, nincs hogy ne legyen semmi, kiborult a bili. Mert nem az, hogy konkrétan ez most nem jött össze, hanem mérhetetlen kilátástalanságot éreztem. Az a, b és lassan a c tervek is kukába dőltek, és életemben először nem tudtam, hogy mi lesz ezután. Sőt elképzelésem sem volt. 
Aztán még erre jött egy email, volt tanáromtól, a drága A.-tól a csoportnak, hogy milyen ügyesek, sikeresek, csupa gratuláció olyan szavakkal, mint "sikertörténet". És akkor írjak én is valamit. De mit? Hogy azon túl, hogy elképzelni sem tudom, milyen munkám lesz, azt sem tudom mit szeretnék? Hogy kurva nehéz nem máshoz hasonlítanod és kevesebbnek érezned magad, pláne mikor ilyen a többieket méltató örömködő üzenet jön? 
Mindenesetre válaszoltam, bár nem igazán tudtam magamból pozitív felhangot kicsikarni, és abban a pillanatban nem is akartam. Nem tudom mit fog visszaírni, vagy, hogy fog-e egyáltalán. A bizonytalanság a legrosszabb, és bár tudom, hogy még nagyon az elején vagyok, és akár újra is próbálkozhatok most nem sikerült dolgokkal, nehéz türelmet gyakorolni. Csak úgy telnek a napok, nincs cél, nincs inspiráció. El kell engednem az egyetemet, mindent és mindenkit, ami ahhoz kapcsolódik, mert elmúlt, megy tovább nélkülem, nem foglalkozik velem. Muszáj elengedni a görcsösséget, és befogadni a változást, ezért meditálok mindennap. Továbbá hinni kell, hogy minden okkal történik, mert amit talán a legbiztosabban érzek jelenleg (a negatív dolgok mellett), hogy jobban is jártam, hogy nem kerültem be egyik helyre sem, több ok miatt is...


július 27, 2017

Párizsi élménybeszámoló I. - Bevezetés

csütörtök, július 27, 2017 2 Comments
Mindenkinek vannak olyan városok, helyek, ahova mindig is el akart jutni, és valami megmagyarázhatatlan, romantikus vonzódást érzett irányába. Nos nekem Párizs volt ilyen. Lehet, hogy klisés, de már gyerekkorom óta szerepelt az álmaimban éjszaka, viszont ahogy idősebb lettem rájöttem, hogy mennyire drága és, hogy nem lesz olyan egyszerű oda eljutni.
Épp ezért mikor idén a szüleimmel körutazásokat nézegettünk először szóba sem került a francia főváros. A kedvenc választásunk anyukámmal Róma volt, ami Párizs után mindig is második helyen szerepelt nálam. Csakhogy a kiválasztott út nem indult, így jött képbe Párizs. Mikor lefoglaltuk én még akkor sem hittem el, valószínű a korábbi lemondott út miatt, bele sem mertem élni magam. Akkor fogott el először izgatottság, mikor megjöttek a papírok.
Nos Párizs minden volt, amit reméltem és annál is több. Olvastam neten olyanokat, hogy büdös és koszos, de én ebből semmit nem érzékeltem. Persze mi nem a külvárosi részekben bóklásztunk. Viszont a közlekedés egy őrület, számomra Párizs élhetetlen, annyira nagy a nyüzsgés, a hangzavar. Bár igaz én alapból vidéki lány vagyok. Érezni, hogy agglomerációval együtt egy tízmilliós városról beszélünk, rengeteg az ember, az utakon viszont konkrétan nincsenek sávok, vagy csak itt-ott, olyan ad hoc jelleggel. Mindenki össze-vissza megy, ha összekoccannak, azon nem problémáznak, nem hívnak rendőrt csak mennek tovább. Sőt itt a piros lámpa sem jelent sokat. Simán ment az idegenvezetőnk a tilosban, egy ízben pedig majdnem elütött egy turista busz a zebrán.


Az interneten böngészve az ember olyan hozzászólásokra is bukkanhat, hogy a franciák bunkók, és csak a saját nyelvükön hajlandóak kommunikálni, de ez egy sztereotípia. Persze van bennük egy felsőbbrendűség, mintha ők találták volna fel egész Európát, de ez valamilyen szinten minden kultúrában megvan. Igen, kicsit még a magyarokban is. Viszont velünk mindenki abszolút kedves és segítőkész volt, ha már annyit mondasz, hogy Bonjour vagy Merci egyből ők is úgy állnak hozzád. Az mondjuk igaz, hogy egyes múzeumokban vagy kastélyokban csak franciául vannak kiírva az ismertetők, ami azért visszavesz az élményből kissé.
Rájöttem továbbá arra, amit eddig is sejtettem eddigi útjaim alapján, hogy jó idegenvezető aranyat ér. Annyira örültem, hogy egy jó vezetőnk volt, aki tapasztalt, és már vagy 200 alkalommal csinálta ezt az utat. Emellett humoros, érdekes, informatív dolgokat mondott. Nem olyan unalmas számokat, mint például, hogy mekkora az Eiffel torony, hanem tényleg olyanokat, amik közelebb hozták az országot. Minden pontosan ki volt számolva, inkább vártunk a következő hajóra a Szajnán, hogy cserébe több hely legyen és pont akkor gyúljanak ki a fények. Folyamatosan mentünk, ha csak tíz szabad percünk volt, akkor is gyorsan elvitt a busz a Trocadero-ra. 
Ez nagyon tetszett, és persze a folyamatos menés fárasztó, de az idegenvezető is azt mondta, hogy majd alszunk otthon, és igaza is van, nem pihenni jöttünk ide, hanem felfedezni. Ennek megfelelően több helyre is eljutottunk, mint ami a programban le volt írva, például a modern negyedbe vagy Montmarte-ba. A szakértelem és tapasztalat miatt nyugodtan rábízhattunk magunkat a pasasra, és a lényegre koncentrálhattunk, ami maga Párizs. 


Hihetetlen mázlink volt az egész úttal, nagyon hálás vagyok érte. Egyrészt ott van a már említett idegenvezető, de a sofőrök is remekeltek, érződött, hogy régóta csinálják, és profin navigáltak el abban a káoszban, ami Párizs közlekedése. De remek volt az időjárás is, nem voltak nagy lezárások, a sor azután duzzadt fel, hogy beálltunk, és mindenhova eljutottunk. A csoport tartotta az időket, nem kellett senkire várni. Két rinya volt, akiknek a szar is keserű volt, de erről majd később, elöljáróban ennyit szerettem volna mondani életem utazásáról. 

július 20, 2017

Moodbusters - avagy hogyan töltődjünk fel, ha rossz a kedvünk

csütörtök, július 20, 2017 1 Comments
Mindenkinek vannak rossz napjai, pillanatai, és van, hogy a legkisebb dolognál borul a bili. De mindig vannak apró módszerek, trükkök, amik segítségével kicsit jobban érezhetjük magunkat.


1. Mosoly - Ez lehet közhelyesen hangzik, de igenis működik. 
2. Illatok - Vannak olyan aromák, amik hatására nyugodtabbak leszünk, ilyen például a személyes kedvencem, a levendula is, amiből egy kis zsákocskám van, és ha ideges vagyok mindig beleszagolok. 
3. Rágózás- Bizonyított tény, hogy az ismétlődő mozgások, mint amilyen a rágózás is, csökkentik a stresszt. Nem véletlen, hogy sokan, akik stresszelnek, a körmüket meg szájukat harapdálják, ám ennél ez azért egy jobb módszer. 
4. Csoki - személyes kedvenc, csoki fanatikus lévén, de tényleg működik, mindenki hallott a benne lévő endorfinról.
5. Gyertya - Nemcsak az adventi időszakban lehet ezzel a módszerrel élni. A mostanában felkapott hygge is leírja, hogy a fények jótékony hatással vannak a hangulatunkra. 
6. Hála - Álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk végig mennyi pozitív dolog van jelen az életünkben, amit hétköznapok rohanásában gyakran elfelejtjük. A hálanapló mellett már az is segít, ha magunkban végigmegyünk a képzeletbeli listánkon. 
7. Kuckolás - Öt perc szünet senkinek sem árt, sőt kifejezetten hasznos. Ha tehetjük a nagy stressz közepette bújjunk be egy kicsit az ágyba egy takaróval és próbáljunk lenyugodni. Amennyiben ez nem megoldható, a feszültebb napokban vegyük körbe magunkat puha anyagokkal, amik növelik a közérzetet. 
8. Zene - A zenének nagy ereje van, de figyeljünk arra, hogy ne depresszív dalokat hallgassunk, amik még lejjebb húznak, hanem happy, chill, relax, és hasonló szavakra keressünk rá, spotify-on, deezeren, youtube-on, 8tracks-en, vagy ami nekünk szimpatikus.
9. Masszírozás - Nyilván az az igazi, ha valaki minket masszíroz, de saját magunknak is megtudjuk csinálni, hogy kicsit átgyúrjuk a nyakunkat, vállunkat.
10. Meditáció - Az örök klasszikus és visszatérő a blogomon, de tényleg nagyon hatásos, ha kicsit kilomtalanítjuk a fejünket.  
11. Levezetés - Ez alatt most konkrétan a szeretkezést, vagy az önkielégítést értem, ami önmagáért beszél, de néha elfeledkezünk róla mennyire kisimulnak a dolgok a hatására.
12. Mozgás - Ez lehet egy relaxáló jóga, vagy bármi más is, ami kizökkent egy kicsit, és szintén boldogsághormonokat szabadít fel. 
13. Rendrakás - Egyrészt egy kis takarítással elfoglaljuk magunkat, másrészt egy rendezett környezetben mi is észrevétlenül jobb hangulattal fogunk dolgozni és létezni.